Gondolkodjunk! - Elméleti egészség

1. axióma: tegyük fel, hogy az ember alapból egészséges.

Milyen hatások érik az embert, amik ezen az állapoton változtathatnak? (nem fontossági sorrendben)
  • érzelmi hatások (pl. stressz, boldogság)
  • kémiai hatások (pl. étel, ital, légszennyezettség, sugárzás)
  • biológiai hatások (pl. bacillus, parazita)
  • fizikai hatások (pl baleset, sérülés)
(a vírus tulajdonképpen hová tartozna?
 és a hormonális változásaink?
...csak gondolkodom...)

Azt hiszem, a fizikai sérülések és a megbetegedések veszélyeiről mindenki kellőképpen tájékozott, és kisgyerekkorától kezdve hatalmas mennyiségű információval látták el ezekkel kapcsolatban.

Azt, hogy a stressz káros, már inkább a felnőtt, dolgozó emberek tapasztalják, tanulják, szenvedik. Ezzel az érzelmi hatások veszélyei is bekerülnek a képbe.

Amivel viszont csak azok foglalkoznak igazán, akiknek valami megmagyarázhatatlan, mindenféle dolgokra kiható bajaik vannak, az a szervezet egészségesen tartásának kémiája, vagyis elsősorban az étkezés.

Miért nem mindegy, hogy mit eszünk? Miért, nem mindegy, hogy mit eszünk?

Szerintem mindenki tudja, hogy a romlott étel mérgező, de ez inkább a biológia része a témának.
Szintén, hogy a gyilkos galóca mérgező, és ezért nem eszik ilyet, és ez már inkább kémiai. (remélem)
Azt is, hogy a gyógyszereket túl lehet adagolni, és megbetegítenek.
Na, meg, hogy vannak olyan fura emberi egyedek, akik allergiásak erre-arra... Tipikusan pl laktózra, vagy glutérnra. Ez már fura, ugye? Miért tudja az egyik megenni azt, amitől a másiknak baja lesz?

Akinek sosincs baja semmitől, az örüljön a fejének. Jó neki. Olyan ízeket próbálhat ki, amit sokan nem, és úgy élvezheti az étkezést, ahogyan csak akarja.

És, aki nem? Az meg elindulhat a táplálkozás-tudomány rögös útvesztőjében, önjelölt élethossziglani kísérleti alanyt csinálva magából.

Kívánok nekünk ezúton is sok szerencsét!

A helyzet az, hogy azért jött az egész gondolatkör, mert ma érkezett meg hozzám a felismerés, hogy mennyire fontos is, hogy mit viszek be a szervezetembe. És, hogy igenis ki tudom hegyezni ezt az egészet az étkezés kémiájára. Mert nem mindegy, hogy mit viszek be a szervezetembe. Már csak azért sem, mert nem tudom elképzelni, hogy valami külső tényező okozza, hogy szinte minden kis negatív behatásra begyullad a testemen valami, helytől, jellegtől függetlenül. Mintha gyulladásban lenne az egész testem. Néha van, néha nincs, most éppen van. Mit változtattam? Óh, csak nem a táplálkozásomat?! Nos, de, igen, a táplálkozásomat! Jajj, akkor csináljunk valamit! Pánik! Pánik!
Nos, hát így.

Anti-candida túrós pogácsa

Ez alapján a recept alapján.

Hozzá:
  • 500 g túró (krumplinyomóval áttörve)
  • 250 g teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
  • 150 g teljes kiőrlésű rozsliszt
  • 50 g lenmag (egész)
  • 1/2 teáskanál szódabikarbona
  • 1 teáskanál egész köménymag mozsárban összezúzva
  • 2 teáskanál só (ezt ne spóroljuk el, mert ízetlen lesz a süti)
  • 250 g margarin
Így:
  1. a porokat és fűszereket összekeverjük
  2. összedolgozzuk a margarinnal
  3. összedolgozzuk az összetört túróval
  4. ujjnyi vastagra lapítjuk a tésztát:
    kis gombócokat készítünk, és kilapítunk,
    vagy kinyújtjuk és kiszaggatjuk pogácsának.
180°C előmelegített sütőben középen 25 perc.
sütőpapíron. tűpróba. megkenhetjük tojással a tetejét, ha van hozzá indíttatásunk.

az se baj, ha épp lejárt a túrónk, és az se, ha még ez után két napot "pihentetjük" összegyúrva a hűtőben :-)

Hűsítő nyári italok

A nagy melegben jól jön, ha az ember tud valami ízesített italt is fogyasztani, nem csak csapvizet.

Én az alábbiakkal élek:

  • 100%-os gyümölcslevek vízzel hígítva, legalább 1:1 arányban (attól függően, hogy mennyire intenzív ízű a gyümölcslé. Feketeribizli lé pl 1:4 arányban is hígítható)
  • citromlével ízesített víz
    • mentalevelet is lehet bele rakni
  • hideg vízben kiáztatott gyümölcsteák (érdemes egy jó 1/2-1 órát áztatni. 1 filter / 1/2 liter víz)
    • csipkebogyó (ezt akár egy egész éjszakára is érdemes beáztatni)
    • eper (akármilyen más gyümölccsel, vagy vaníliával kombinálva)
    • akármi más, egyéni ízlés szerint.
  • tej (hideg és tápláló)


Csíráztatás Antal Vali módra

Az első kísérleti csíráztatásom egy Bonduelle-es üvegben igen jól sikerült, ha azt vesszül, hogy nem száradt ki, nem penészedett be, és ki is kelt.
Most a második körben viszont egy kicsit jobban megkötöm a saját kezem, és ezt a módszert fogom kipróbálni:
  • áztatás sötétben (!) a mag tulajdonságainak megfelelő ideig (4-12 óra)
  • az áztatóvíz leöntése után mindig fürdetés,
  • majd a fürdővíz leöntése után shake-elő mozdulatokkal felkell rázni a magokat, hogy körkörösen feltapadjanak az üveg falára
  • ezután sötét helyre tesszük őket
  • A "tornásztatást" minden fürdetés után el kell végezni! Ha már kibújnak a farkincák, akkor nehezebben tapadnak fel az üveg falára, de ez nem baj, ugyanis a tornásztatásnak köszönhetően a megfelelő érettségi fokozatban a tornásztatás következtében a csírák apró gömbcsomókba állnak össze, ami teljesen természetes - hisz összebújnak, mint egy család.
  • Ha már levált a maghéj, akkor a fürdetést úgy végzem, hogy teli töltöm az üveget vízzel, és addig úsztatom-mosogatom a csírákat, amíg a levált maghéjak vagy leülnek az üveg aljára, vagy feljönnek a víz tetejére (magja válogatja, hogy reagál), így könnyű elválasztani őket a csírától. Ugyanis legtöbb esetben az ázott maghéjtól lesz kocsonyás vagy ragacsos a csíra. Mellesleg akit nem zavar, nem kell külön választani, mert egészséges, és nem lesz tőle semmi bajunk. A maghéjat magas rosttartalma miatt a csecsemőknek készülő ételekből szedjük csak ki.
  • Nagyon fontos, hogy a csírákat SÖTÉTBEN kell nevelni, és csak a 3. nap után tehetjük őket fényre. Van olyan csíráztató, aki csak a fogyasztás előtti 6 órában engedi, hogy a csírát fény érje, mert ilyenkor lesz a legintezívebb a klorofill tartalom.
És egy könyvajánlat az idézet szerzőjétől: Viktoras Kulvinkas: Csíraételek

Olyan jellegű kérdések és problémák merültek fel előző körben, hogy:
  • csak 7-8 nap után kelt ki és csak nagyjából a fele a tönkölybúza magoknak, ez normális?
  • úgy kellett kihámozni őket a héjukból, ez normális?
  • csapvíz is jó, vagy mindenképpen ásványvíz kell az áztatáshoz?

Csíráztatás

Mivel sok vitamin és ásványianyagot tartalmaz, és mindenhol csak ajánlják, teszt jelleggel vettem 50g csíráztatni való tönkölybúzát. Mielőtt elkezdeném, összegyűjtöttem a fontosabb információkat, forrásokat.

A csíráztatóedény:

"Most egy nagyon egyszerű és olcsó megoldást választottam: fogtam a kamrából egy üres dunsztos üveget, a tetejére gumiztam egy darab szúnyoghálót /de bármilyen légáteresztő anyag megteszi/ és már kész is volt a házi csíráztatóm. A magokat beleteszem az üvegbe, ráteszem a hálót, utána átöblítem a magokat, majd beáztatom és 1-2 óra múlva lecsepegtetem oly módon, hogy a mosogató szárítójára helyezem az üveget fejjel lefele kb. 45 fokos szögben és megvárom, míg a felesleges víz kifolyik az üvegből, utána elfektetem az üveget és kész. Naponta 2-szer öblítem át a magokat, pár nap múlva meg már el is fogyasztjuk. Ezzel a módszerrel eddig még csak sikerélményeim voltak /vannak/, jelenleg is több magot csíráztatok, most nagyon lelkes vagyok, ezt bátran merem ajánlani mindenkinek. Nem kell méregdrága csíráztató." by vem75 at forum.index.hu

Minden egyéb tudnivaló az alábbi linken :-)

Dr. Immun a csíráztatásról


.

Zellerkrém

A zellergumót apró kockákra vágjuk, majd aprított vöröhagymával és fokhagymával, sóval, borssal olajon megpároljuk, és végül robotgéppel pépesítjük.

Hozzávalók:
1 közepes méretű zellergumó
1 fej vöröshagyma
1-2 gerezd fokhagyma
só, bors
olaj

Képviselőfánk tészta

2,5 dl vizet 60 g vajjal, sóval felforralunk, 175 g lisztet egyszerre beleöntünk és simára keverjük, majd összedolgozzuk tovább keverve, amíg el nem válik az edény faláról.
Keverőtálba tesszük, és ha kicsit kihűlt (hogy ne süsse meg a tojásokat), szódabikarbónát teszünk bele, és egyenként hozzádolgozunk 5 tojást. Teljesen simára keverjük.

Megformázzuk, és 220°C-on 40 percet sütjük. Az első 15 percben nem szabad kinyitni a sütőt.

Hozzávalók:
2,5 dl víz
60 g vaj
175 g liszt
5 tojás

Szilvás gombóc tészta

from Házias Konyha

Hozzávalók:

* 80 dkg főtt krumpli
* 25-30 dkg liszt
* 2 tojás
* ízlés szerint só
* 20 szem szilva
* fahéj
* olaj és zsemlemorzsa a meghempergetéshez


A krumplit jó előre sós vízben megfőzzük, melegen összetörjük, és teljesen kihűtjük.

Hozzáütjük a tojásokat, majd beledolgozzuk a lisztet. Krumplifüggő, hogy mennyit vesz fel, nekem 30 dkg elég volt. Vigyázzunk, ne legyen túl kemény, mert élvezhetetlenné válik a gombócunk!

Lisztezett munkalapon ujjnyi vastagra nyújtjuk, s egyenlő méretű négyzetekre vágjuk.

A szilvát keresztben félbevágjuk, kimagvaljuk. A mag helyére 1-1 kiskanálka fahéjat teszünk, a két szilvafelet összetapasztjuk, majd beburkoljuk a krumplis tésztával körös-körül, ki ne folyjon főzés közben a leve.

Több adagban lobogó forró vízben kifőzzük a gombócokat. Ha feljönnek a víz tetejére, rászámolunk még 1-2 percet, s már kész is! Pirított zsemlemorzsára szedjük, óvatosan meghempergetjük benne.

Azon forrón tálaljuk, fahéjjal hintve.